Magyar Tudományos Akadémia
 

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

KÖZGAZDASÁG- ÉS REGIONÁLIS TUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT

REGIONÁLIS KUTATÁSOK INTÉZETE

English | Oldaltérkép | Bejelentkezés

ÚSZT PÁLYÁZATOK

Tudományos beszámoló 2002

I. Fő feladatok a beszámolási évben

    1. Az intézet átfogó elméleti jellegű új kutatást indított a decentralizáció és az ehhez szorosan kapcsolódó szubszidiaritás államszervezetben való alkalmazásának tanulmányozására. Annak vizsgálatára került sor, hogy a közigazgatási hatáskörök milyen szétpontozására, alsóbb szintekre történő telepítésére nyílik lehetőség, hogy az milyen intézmény- és eszközrendszer kiépítését követeli meg az államhatalom komplex rendszerében. E kutatások választ kívántak adni a hosszú ideje tartó “régió–megye” vita alapkérdéseire.

    2. A Nemzeti Kutatási-Fejlesztési Program keretében széles körű kutatás folyt a magyar régiók és települések versenyképességének megállapítására. E kutatás célja a regionális versenyképességi potenciál elemzési módszertanának összeállítása, a magyar településrendszer kedvező és hátrányos helyzetének feltárása volt.

    3. Az intézet – több nemzetközi projektbe való bekapcsolódása révén – vizsgálta az újonnan csatlakozó országok regionális, területfejlesztés politikáját, az euro-regionális és határ menti együttműködés lehetőségeit, az EU regionális politikájának hatását a társult országok regionális fejlesztési tevékenységére, s mindezek tükrében a magyar regionális politika alkalmazkodási sajátosságait, követelményeit. Elemezte, hogy a területfejlesztés Magyarországon kialakított pénzügyi támogatási rendszere hogyan szolgálja a fejlettségi különbségek mérséklését, egy kedvezőbb térbeli szerkezet kialakítását, valamint mennyire konform az Európai Unió strukturális politikájának elveivel, módszereivel és intézményeivel. Az intézet és az Új Kézfogás Közalapítvány közös székelyföldi vállalkozása – Székelyföld a 21. század elején c. kutatás – azt a célt szolgálta, hogy e térség egyre felkészültebben kapcsolódhasson az európai területfejlesztési programokhoz, a kutatások módszertani segítséget nyújtsanak más térségek fejlesztési koncepciói megalapozásához.

    4. A vidékfejlesztési és periféria kutatások célja az volt, hogy világossá tegye az uniós vidékfejlesztési politika bevezetésének lehetőségeit és korlátait (horizontális és programorientált vidékfejlesztés) és ennek tükrében határozza meg a kiegészítő, illetve nemzeti vidékfejlesztési politika cél- és eszközrendszerét; komplex vizsgálatokkal feltárja és bemutassa a vidék jelenlegi helyzetét és kijelölje a lehetséges és kívánatos fejlődési irányokat, meghatározza a területi elvű, integrált terület- és vidékfejlesztési politika céljait és célterületeit.

    5. A területfejlesztési kutatások stratégiai koncepciójának tudományos megalapozása. A vizsgálat három részből állt. Az első fázisban elemzések készültek a regionális kutatások fontosabb nemzetközi irányairól. A második szakaszban kérdőíves felmérésekkel és mélyinterjúk segítségével a magyar területfejlesztési szakemberek nyilvánítottak véleményt a hazai regionális kutatások eredményeiről, azok hasznosításának lehetőségeiről és fogalmazták meg elképzeléseiket a szükséges kutatási irányokról. A harmadik szakasz a kutatási stratégia megfogalmazása volt.

    6. Az intézet a beszámolási évben is részt vett kormányzati és önkormányzati fejlesztési dokumentumok, stratégiai programok kidolgozásában, a magyar regionális politika európai versenyképességének erősítését szolgáló kormányzati elképzelések tudományos megalapozásában.

    7. Az intézet nagy közös vállalkozásának, az Magyar Tudománytár 2. kötete, a Táj, település, régió c. mű megjelentetése. A 40 íves munka szerzője az intézet hét kutatója, szerkesztője Enyedi György és Horváth Gyula volt.

II. Kiemelkedő kutatási eredmények

    1. Magyarország térszerkezetének jövője alapvetően azon múlik, hogy az integrációs csatlakozások utáni pótlólagos források felhasználásában milyen szerepe lesz a decentralizációnak. Régiókra azért van szükség, mert az európai területi fejlődés azt bizonyítja, hogy az egy-két milliós népességű, önkormányzati elvek szerint működő területi egység – gazdasági kapacitásai és strukturális adottságai folytán

– a gazdasági orientációjú fejlesztési politika érvényesítésének optimális kerete,

– a posztindusztriális térszervező erők működésének és ezek kölcsönkapcsolatai fejlesztésének megfelelő terepe,

– az érdekérvényesítés fontos színtere,

– a regionális fejlesztéspolitika modern infrastruktúrájának kiépítéséhez a legmegfelelőbb térbeli egység,

– az Európai Unió strukturális és kohéziós politikai döntési rendszerének meghatározó eleme.

    A régióépítésre vonatkozó normaanyag elemzése rámutatott, hogy a törvényhozó, illetve a kormányzat szándéka nem egyértelmű a régiók jövőjét illetően. A bizonytalan, kevésbé koncepciózus törvényi szabályozás következtében a régiók a területfejlesztési politikán belül a leggyengébb láncszemet jelentik. A reform első lépéseként a régiók számában és lehatárolásában kell konszenzusra jutni. Ezt követően lehetséges a régiók hatáskörökkel és forrásokkal való ellátása, mégpedig párhuzamos kormányzati decentralizáció formájában.
    A területfejlesztés intézményrendszere működtetésében részt vevő szereplők körében végzett empirikus felmérések eredményei szerint a jogi szabályozás hiányosságain kívül a régióépítésben számtalan nehézséggel kell szembenézni. A szereplők elvben ugyan támogatják a regionalizálást, azonban nem mutatnak nagy meggyőződést a jelenlegi régióhatárokat és potenciális régióközpontokat illetően; területi kötődéseik szűkebb körben érvényesülnek. A területfejlesztés szereplői általában nehezen tudják érdekeiket regionális összefüggésekbe helyezni, a különböző térkategóriák számára optimális fejlesztési célokat megfogalmazni. A szereplők véleménye alapján nem lehetséges a jelenleginél elfogadottabb régióhatárokat kialakítani. A régióépítés jelenlegi szakaszában a mai régióhatárok között célszerű a folyamatot támogatni, illetve a régiók közjogi intézményesítése előtt a határok kérdésére visszatérni, amikor is a tapasztalatok és az időközben elvégzett tudományos vizsgálatok eredményei alapján a hosszú távra szóló döntések körültekintőbben megalapozhatók.

    2. A regionális versenyképesség szakirodalmának és a nemzetközi szervezetek dokumentumainak elemzéséből levont következtetés, hogy a regionális versenyképesség szintetikus mérőszáma a régióban megtermelt egy lakosra jutó jövedelem nagysága, amelyet a munkatermelékenység és a foglalkoztatás magas szintje eredményez. Európában a régiók versenyképessége hosszabb (fél évszázados) időszak alatt módosult, a versenyképességi rangsorban jelentős átrendeződésre került sor. Európa regionális versenyképességi térképén erőteljes keleti elmozdulás tapasztalható.
    A versenyképesség mérésére kidolgozott módszerek próbájaként végzett vizsgálatok a komplex versenyelőnyöket és -hátrányokat elemezték a magyar kistérségekben. Magyarország kistérségeinek egyharmada rendelkezik versenyelőnnyel, komplex versenyelőnye azonban csak hat (Székesfehérvár, Mór, Komárom, Várpalota, Győr és Eger) kistérségnek van. A magyar városállomány 2000. évi hierarchikus tagozódásának elemzését megalapozó adatbázis feldolgozása során nyert eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy a városok ötödének számottevő városi funkciója nincs. A városhierarchia egyes szintjei között jelentős anomáliák tapasztalhatók, a regionális központok és a középvárosok jelentik a hierarchia problematikus szintjeit. A vizsgálat meghatározta a tartósan hanyatló és az emelkedő városokat.
    A globalizáció hatására a nemzetállamok szintjén szerveződő, hagyományos városhierarchiák mellett megjelent a városok nemzetközi alapokra támaszkodó rendszere is. E nemzetközi kapcsolatrendszerben a városok helyét nem kizárólagosan méretük, politikai-közigazgatási, illetve gazdasági pozícióik határozzák meg, hanem versenyképességük. Bár ez utóbbi a gazdasági termelékenységgel összefüggő fogalom, a városok versenyképességének megállapításához a gazdasági mutatóknál jóval összetettebb kritériumok szükségesek.
    A versenyképesnek tartott európai régiók innovációs potenciálját a kutatásorientált vállalatok ágazati specializációja, az ezekben lévő magasan képzett munkaerő és a régióban összpontosuló nagy kutatási kapacitás, a globális vállalatok és a kis- és közepes méretű vállalkozások erőteljes fejlesztési elkötelezettsége határozza meg. A regionális intézményrendszernek fontos szerepe van, közvetett módon közreműködik a technológiai innovációs képességek fenntartásában mindenekelőtt azzal, hogy magasan képzett munkaerőt biztosít a technológiai iparágaknak
    Az infrastruktúra általános tényezői fontos alapot teremtenek a régió versenyképességéhez. Ezek azonban csak alacsonyabb előnybázist jelentenek, fejlesztésük csökkenti a fennálló versenyhátrányokat. A magasrendű versenyelőnyhöz azonban már speciális tényezők nyújtanak lényeges és folyamatos hátteret. Magyarországon a megfelelő színvonalú általános infrastruktúra is hiányzik, ennek létrehozása az elsődleges cél. A tartós versenyképesség biztosításához a helyi adottságokon alapuló speciális tényezők fejlesztésére van szükség.

    4. A versenyképességi vizsgálatokhoz kapcsolódott a hagyományos ipari terek (“rozsdaövezetek”) átalakulásának elemzése Budapest példáján. A kiterjedt empirikus felméréseken nyugvó vizsgálat tipizálta a rozsdaövezeteket és meghatározta azok területi és vállalati jellemzőit. A területi jellemzők kedvező és előnytelen elemekből állnak. A kedvező adottságú hagyományos ipari terekben a közlekedési adottságok megfelelőek, a közműellátottság kedvező, a környezetszennyezés korlátozott, a vállalati szerkezetben korszerűsödés zajlott le. A revitalizálódás nyomai kevésbé fedezhetők, az előző típusban felsorolt előnyök csak részlegesen vannak jelen, ugyanakkor számos akadály (a tulajdonviszonyok rendezetlensége, gettósodó lakótelepek stb.) gátolja a rehabilitációt. A rozsdaövezet vállalatainak többsége növekszik, telekméreteik csökkentek, a fővárosi átlaghoz képest nagyobb arányt képviselnek a nagy- és középvállalatok, a szolgáltató ágazatok folyamatos bővülése tapasztalható.

    5. A termelői szolgáltatások körének bővülése és differenciálódása a magyar gazdaság szerkezeti és szervezeti átalakulási folyamatait követve zajlott. A vidéki székhelyű gazdasági szervezetek – elsősorban a kis- és középvállalkozások – köre erősen differenciálódott az elmúlt néhány évben: az igénybe vett szolgáltatások számát és körét alapvetően kül- és belföldi vállalati kapcsolatrendszerük – és székhelyük (a szolgáltatások, illetve az azokkal kapcsolatos információk elérhetősége), továbbá (másodlagosan) tevékenységi körük határozta meg. Mind a felhasználók körét, mind a termelői szolgáltatások szektorának struktúráját – sokoldalúságát – tekintve sajátos csoportot alkotnak a megyeszékhelyek. Bár a kilencvenes években formálódó új (szolgáltató) szerepköreik révén domináns szerepet töltetnek be megyéjük gazdaságának működtetésében, fejlődésük szigetszerű, a szolgáltatók ügyfelei túlnyomórészt a helyi és városkörnyéki szervezetek közül kerülnek ki. A jelenség különösen a gazdaságilag stagnáló-leszakadó térségekben látványos, ahol a megyeszékhelyek (helyi) szolgáltatási piaca viszonylag zárt a nem-rutinszerű tevékenységek (pl. a piackutatás, a hirdetés, a speciális pénzügyi és a számítástechnikai szolgáltatások) esetében, ugyanakkor rendkívül csekély mind a megyén kívüli, mind a térség kisebb centrumaiban működő szolgáltatók súlya a kínálati oldalon. A gazdasági szempontból dinamikus térségekben viszont – az erősödő térségi (észak-déli) különbségek ellenére – sokoldalúbb, (ágazati és térbeli szempontból is) strukturáltabb és nyitottabb vállalati kapcsolatrendszerek formálódtak az elmúlt öt évben, amelyekben fontos szerepet töltöttek be a termelői szolgáltatásokat nyújtó szervezetek. A külföldi befektetések, az azokhoz kötődő helyi/térségi vállalkozások körének bővülése és a termelői szolgáltatások fejlődése tehát egymást gerjesztő folyamatnak bizonyult. A vállalati kapcsolatrendszerek nagyobb nyitottsága azonban a szerveződő kapcsolatrendszerek középpontjában álló nagyszervezetektől, illetve a fővárosi szolgáltatóktól való erősebb külső függést is jelent, éppen a fejlődés fennmaradását hosszú távon biztosító tevékenységi körökben.

    6. A kelet-közép-európai regionális politikák összehasonlító elemzése a magyar regionális politika egyértelmű versenyképességét mutatta ki, ugyanakkor figyelmeztetett a versenyelőny mérséklődésére utaló jelekre is.
    A bolgár–magyar összehasonlító vizsgálatok eredményei arra mutattak rá, hogy a regionális egyenlőtlenségeik gyökerei a megkésett ipari fejlődésből és a Nyugat-Európához képest fáziskéséssel lezajló urbanizációban eredeztethetők. A négy évtizedig tartó tervgazdaság sem a gazdaság teljesítőképességében megmutatkozó elmaradást nem volt képes csökkenteni, sem a területi különbségek okait nem tudta számottevően mérsékelni. A régiók közötti gazdasági és szociális különbségek jelentős társadalmi ráfordítások árán a szocialista korszak két évtizedében csökkentek. A területfejlesztés cél-, eszköz- és intézményrendszerének szinte minden eleme Kelet-Európában legelőször Magyarországon honosodott meg. Bulgária – amely a szocialista korszakban a termelőerők területi elhelyezésének szovjet modelljét alkalmazta – a korszerű európai regionális politika bizonyos elemeinek bevezetésére később vállalkozott. A változások generálásában az Európai Bizottság által szabott feltételeknek a belső gazdaság- és társadalompolitikai igényeknél jelentősebb szerepük volt. A két ország területi szerkezetében lezajlott változások sok hasonlósága ellenére a regionális fejlődés kérdéseire adott válaszok különbözőségei és a fejlesztések eredményeinek sokszínűsége azt bizonyítja, hogy a “kelet-európai blokk” legalább annyira heterogén, mint az Európai Unió. Ezzel a ténnyel az uniós strukturális politikai reformoknak is számolniuk kell.
    A határ menti térségek vizsgálata kimutatta, hogy e sajátos területek valódi térségi, gazdasági, társadalmi konfliktusait csak a határok mindkét oldalán hasonló módszerekkel elvégzett kutatásokkal tárhatók fel, a határ menti együttműködések egyre fontosabb szerepet játszanak nemcsak az országhatárokat átlépő gazdasági kapcsolatok élénkítésében, de az “átkelő zónák” térségeinek felzárkóztatásában is. A kutatások azt a tudományos hipotézist támasztották alá, hogy – miután az euroatlanti csatlakozási folyamatok várható következményeként a magyar–román és a magyar–ukrán határszakasz belátható időn belül az Európai Unió külső határa is lesz – az államhatárok elválasztó szerepe nagy valószínűséggel átmenetileg nem csökken, hanem még erősödhet is, tekintettel a szigorú schengeni előírásokra. Ez egyben azt is jelenti, hogy a közeljövőben még inkább perdöntő jelentősége lesz az északkelet-magyarországi, túlnyomórészt periférikus helyzetű határ menti területek, kistérségek, településegyüttesek és települések közvetlen határon átnyúló kapcsolatai fejlődésének.
    A Székelyföld társadalmi-gazdasági állapotának elemzéséből levont következtetések, a fejlesztési stratégia kidolgozásának alapját jelentő helyzetértékelés eredményei egyértelműen arra hívják fel a figyelmet, hogy az elmaradottság minden elemét magán viselő nemzeti gazdasági térben elhelyezkedő átlagos fejlettségű térséget több veszély fenyegeti. A Székelyföldön a gazdasági nekirugaszkodás egyik lehetséges módja, hogy a területfejlesztési szereplők szoros együttműködésben olyan fejlesztési stratégia kidolgozására vállalkoznak, amely a belső erőforrások mobilizálásában találja meg a pótlólagos erőforrások jelentős részét. A nyitott gazdaság elvének érvényesítése a tradíciók átfogó értékelését és társadalmi hatásainak vizsgálatát követeli meg.

    7. A magyar regionális politika EU-konformitásának fontos feltétele a területfejlesztés eszközrendszer reformja. A szubszidiaritás elve is azt követeli, hogy ne országos, regionális, vagy megyei grémiumok döntsenek arról, milyen támogatásokat kaphatnak a helyi önkormányzatok saját, kifejezetten belső kommunális ellátásuk fejlesztéséhez. Ennek érdekében a területfejlesztés eszközrendszerének felülvizsgálatával párhuzamosan meg kell valósítani az önkormányzati finanszírozás régen esedékes reformját is. Annak keretében be kellene vezetni a települések felszereltségétől és ellátottságától függő, normatív kiegyenlítő fejlesztési támogatást.
    Egységes területfejlesztési alapot (célelőirányzatot) kell létrehozni, amely természetesen magában foglalná a vidékfejlesztés céljait is. Ennek kedvezményezett térségeit a társadalmi-gazdasági elmaradottságot jelző komplex mutatószám alapján célszerű lehatárolni és megyék közötti elosztását is kizárólag a fejlettség, ill. elmaradottság mutatószámai alapján célszerű elvégezni (a tapasztalat bebizonyította, hogy e kategória a magyar problematikus térségek 95 százalékát lefedi, a fennmaradó 5 százalék kezelése pedig speciális programok keretében célszerű). A kijelölés így átláthatóbbá és egyben célorientáltabbá válik. Egyértelművé kell tenni, hogy a támogatások valóban csak e térségekben használhatók fel.
    A regionális politika legfontosabb törekvései és szempontjai érvényesüljenek a kormányzati politika egészében és valamennyi tárcánál, nemcsak a területfejlesztésért felelős tárca tevékenységében. El kell azonban kerülni azt a merev és mechanikus módot, ahogyan ezt a követelményt a mai szabályozás – a fejezeti kezelésű előirányzatok esetében – érvényesíteni kívánja, mert az a területfejlesztés lényegével, a differenciált megközelítés elvével szöges ellentétben áll. Ehhez mindenekelőtt konkrét, a súlypontokat és prioritásokat megjelölő koncepcióra van szükség. A tárcáknak előre meg kell tervezniük fejezeti kezelésű előirányzataik területi arányait, de azt – a területfejlesztés általános céljainak figyelembevétele mellett – saját szempontjaik és mutatószámaik alapján kell megtenniük, egyeztetve azt a területfejlesztésért felelős tárcával.
    A korábbi évek hatásvizsgálatainak eredményei alapján körvonalazódtak a magyar EU-csatlakozás területi fejlődést befolyásoló hatásai:

– A magyar térségek és települések az egységes európai területi és települési rendszer részévé válnak, kihasználhatják az együttműködés előnyeit, ezer szállal bekapcsolódnak a nemzetközi munkamegosztásba, intenzív együttműködés alakul ki más térségekkel;

– Az elmaradott területek folyamatos, kiszámítható, a jelenleginél fokozatosan nagyobb fejlesztési forrásokhoz jutnak, a fejletlenség különféle elemeinek felszámolása tudatos tevékenységgé válik, felzárkóztatásukhoz, gazdasági, infrastrukturális fejlesztéseikhez új forrásokra nyílnak lehetőségek;

– Az ország egyes térségei között az erőforrások elosztása egyenletesebb lesz, a térségek szereplőinek közös akaratától függő térségi összefogás révén új innovatív tevékenységek honosodhatnak meg;

– Csökken a főváros és a régiók közti szellemi, kulturális és jövedelmi különbség;

– Megerősödik a régiók gazdaságszervező képessége, sokoldalú kapcsolatok épülnek ki az európai régiókkal, tudást, technológiát és munkahelyeket vonzva a térségekbe;

– Mérséklődik a központi hatóságoktól való függés, a régiók adottságaiknak leginkább megfelelő saját fejlesztési elképzeléseiket is megvalósíthatják;

– A szigorú EU-előírások érvényesítése jelentősen csökkenti a környezet terhelését, vizeink tisztasága, a levegő minősége javul, a zajterhelés mérséklődik;

– Megújul a lakóhelyi környezet, az életkörülmények előnyösen változnak;

– Intenzív kapcsolatrendszer alakul ki az EU belső határai mentén a gazdasági, a kulturális és a társadalmi élet majd minden területén;

– Újjászerveződhetnek az országhatár menti térségek és települések történelmi kapcsolatai, új együttműködések alakulhatnak ki, a regionális kooperáció hozzájárulhat a Kárpát-medencei népek békés egymás mellett éléséhez és közös gazdasági fellendüléséhez;

– Az önkormányzatok, a lakosság döntési és választási lehetőségei bővülnek, erősödik a lokálpatriotizmus, a regionális identitás és a kezdeményezőkészség.

Az új ágazatok és a tudásközpontok megerősödésével, az interregionális kapcsolatok bővülésével javul a városok versenyképessége;

    8. A kiemelten kezelt térségek vizsgálata megállapította, hogy e térségtípus legfőbb problémája, hogy bár létesítésének jogszabályi keretei általában konzekvensek és lényegében adottak, kiemelt fejlesztésük legfőbb akadálya, hogy még mindig meglehetősen kialakulatlan és instabil maga az a területfejlesztési intézményrendszer, amelyben kiemelt térségi szerepüket be kellene tölteniük. Ugyancsak megállapítható volt, hogy a vizsgált kiemelt térségek szinte semmilyen vonatkozásban nem részesültek különleges területfejlesztési forrástámogatásban.
    Bár a jogszabályi keretek kijelölnek ugyan a kiemelt térségekre vonatkozó bizonyos területi felelősségeket és szerepköröket, de azok nem működnek. Például a nemzeti parkokra vonatkozóan a regionális fejlesztési tanácsoknak kellene ezen kiemelt térségekre vonatkozóan külön fejlesztési koncepciókat készíttetni, illetve beintegrálni e területek sajátos fejlesztési igényeit a régiók programjaiba. (Ez egyetlen régiónkban sem következett be az elmúlt hat év alatt.)
    Míg az elmúlt évtizedekben az európai természetvédelemben az ún. “szegregációs modell” dominált, amely a védelemre érdemes objektumok legális védelmét és megőrzését hangsúlyozta és helyezte előtérbe, addig a mai természetvédelem már sokkal inkább “az integrációs modellről” szól, amely síkraszáll a megmaradt természetes vagy természet-közeli ökológiai rendszerek kompozicionális, térszerkezeti és működésbeli épségének megőrzéséért és a biodiverzitás integrált védelméért. Ezen új típusú “fejlesztési és védelmi” megközelítés csak megerősíti a nemzeti parkoknak, mint kiemelt területfejlesztési térségeknek a létét és fontosságát. Nem készültek el a törvény előírásai szerinti, regionális szintű, a természetvédelmi területekre, mint kiemelt térségekre vonatkozó és a regionális fejlesztési tanácsok által jóváhagyott speciális igényű fejlesztési koncepciók és programok. Nem kerületek elfogadásra a nemzeti parkokra, mint kiemelt térségekre vonatkozóan a területrendezési és szabályozási tervek, amelyek – a jelenlegi “ajánlásokon” túlmenőn – érdemben befolyásoló hatással lehetnének a megyei (kistérségi) és települési rendezési és szabályozási tervekre. Nem alakult ki a megfelelő – a sikeres területfejlesztés tekintetében meghatározóan fontos – “partnerség” sem igazán az illetékes tárcák, sem a területi és helyi önkormányzatok, sem a térségi területfejlesztő intézmények között. A területi fejlesztési és tervezési folyamatba a nemzeti parkok ún. “utólagos” észrevételi lehetősége nem elégséges ahhoz, hogy e kiemelt térségek “természetvédelmi alapú” fejlesztéseihez azok elvei, kritériumai, stb. megfelelő módon érvényesüljenek.

   9. Négy, különböző mértékig és jelleggel periférikus elhelyezkedésű vidéki térségben végzett mikro-vizsgálatok a földtulajdon- és használati viszonyokban megmutatkozó számos közös vonásra derítettek fényt. A mai elaprózott földtulajdoni viszonyok forrásvidékén történelmi okokból fakadó, a rendszerváltást követő intézkedésekből, továbbá a piacgazdaság térnyeréséből származó tényezők egyaránt komoly szerepet játszottak.
    A tervezett és a jelenleg már folyamatban lévő újítási törekvések összefüggésrendszerének legmarkánsabb jellemzője, hogy a termelés modernizálása, illetve az új munkahelyek megteremtése, sőt a munkaerő-piaci követelményeknek és kihívásoknak való megfelelés igénye az, ami a legtöbb kistérség hosszú távú stratégiai programjában szerepel, mivel ezeken a területeken a nagy részük nem beszélhet arról, hogy ilyen jellegű elemeket tartalmaznának a rövidtávú és jelenleg már futó programjaik. Döntő többségük a kisebb volumenű és kézzelfoghatóbb (új szolgáltatások, turizmus, vállalkozások vonzása), vagy gyakran sürgetőbb (környezetvédelmet segítő beruházások) fejlesztéseket ültette be a jelenlegi programjába. Az innovációs irányok heterogenitása mérsékelt és a kistérségek néhány – feltételezhetően a legsürgősebb – probléma megoldására fókuszálnak a jelenlegi rövidtávú programjaikban.
    Az érintett térségek gazdasági-társadalmi jellemzőnek leírása során világossá vált, hogy a legnagyobb problémák a humánerőforrás-állomány magasan kvalifikált szektorában és a munkaerőpiac két “szélső” szegmensében jelentkeztek, illetve a népességmegtartó erő átfogóbb változójában. Az infrastrukturális ellátottság kapcsán bővülő lehetőségekről is beszélhetünk: főleg a telekommunikációban és az informatikai, valamint a technológiai jellegű intézményfejlesztésben. Az ágazati gazdasági folyamatok kétirányúak a versenyképesség szempontjából, a mezőgazdaság az abszolút vesztes.
    A halmozott hátrányok miatt az újbóli munkába állás, a mezőgazdasági kistermelővé vagy vállalkozóvá válás és az átképzés utáni munkavállalás stratégiái a vidéki tartós munkanélküliek számára csak korlátozottan választhatók. Két jellemző réteg vált dominánssá: a társadalom perifériájára sodródott, hátrányos helyzetét újratermelő, lecsúszott réteg, illetve a túlélésre berendezkedő, alkalmi munkavégzésből, háztáji tevékenységből, a segélyre való jogosultság megszerzéséhez éppen elegendő mértékben munkát vállalók csoportja.
    A helyi erőforrások hasznosítását és az elindult projektek fenntartását gátolja, hogy a céltérségekben gyakorlatilag minden hiányzik, ami a vállalkozások indításához szükséges. Legfőképp nincs tőke, de nincs technológiai és marketingtudás, a funkciónak megfelelő üzemhelyiség és technológia sem. Megoldást jelenhet a külső, a fenti hiányok betelepítésére képes vállalkozások betelepítése, ám ez esetben a helyi erőforrások feletti kontroll elvesztése jelenik meg a helyieket hosszú távon kiszolgáltatott státuszba taszító veszélyként. A másik lehetőség a hiányzó tényezők “inkubátorházakban” való biztosítása és az elindított tevékenység hosszabb-rövidebb ideig tartó szakmai követése. A megvalósítást nehezíti, hogy a magyar gazdasági támogatási gyakorlatban az inkubátorházak falusi változata nem elfogadott, illetve a szakmai szolgáltatások egy-egy falu esetében gazdaságosan nem működhetők, legalább kistérségi hálózat kell hozzá.

    10. Magyarország versenyképessége az uniós felvétel azon is múlik, hogy az ország strukturális és kohéziós politikáját milyen alapossággal lesz képes kidolgozni, az európai gazdaság fejlődési trendjeinek ismeretében fogalmazza-e meg modernizációs célkitűzéseit, a területfejlesztés szereplői koncepcióikat milyen intellektuális alapokon állítják össze. Ha ugyanis csupán – a kelet-közép-európai partnerországokhoz hasonlóan – az uniós ajánlások mechanikus alkalmazására hagyatkozunk, akkor az ország regionális politikai gyakorlata “beleszürkül” a tagállamok “benchmarking” politikájába, nem lesz képes sem sajátos nemzeti feladatokat megfogalmazni, sem pedig az uniós regionális politika reformjához hozzájárulni.
    A területfejlesztési alap-, alkalmazotti és fejlesztési kutatásoknak – az e feladatokat megvalósító intézmények és szervezetek szoros együttműködésén alapulva – az alábbi hosszú távú célok megvalósítását figyelembe véve érdemes megfogalmazniuk stratégiai koncepciójukat:

– Erősítsék a regionális tudomány kialakult szervezeti kereteit, az európai összehasonlításban is jelentősnek tekinthető alap- és alkalmazott kutatási bázist, amely az európai és a hazai folyamatok elemzésével folyamatosan eredményekkel és információkkal képes ellátni a magyar területfejlesztés döntési centrumait;

– Új kutatási programok kezdeményezésével mutassanak irányt a regionális politikai cselekvésnek, jövőben időszerűvé váló kérdések kutatásával készítse elő a politikai döntések megalapozását;

– Járuljanak hozzá az Európai Unióhoz való csatlakozás utáni regionális stratégia kidolgozásához, kutatási eredményei segítsék elő a strukturális politikai elvek érvényesítését, az európai fejlesztési gyakorlat hazai adaptálását;

– Kutatási eredményeik és a gyakorlati tapasztalatok jelenjenek meg a magyar és a nemzetközi tudományos orgánumokban, Európa-szerte mutassák be a magyar példákat és eredményeket, hazai szakmai körökben terjesszék és népszerűsítsék a partnerségen nyugvó regionalizmus eszméjét, az Európai Unió strukturális és kohéziós politikájának eredményeit, az európai integráció szellemiségét;

– A nemzeti politikában erősítsék a területi szempontok alkalmazásának lehetőségeit, igazolják a térbeli szemlélet fontosságát, a területi koordináció hatékonyságnövelő szerepét;

– Az ország régióiban folytatott vizsgálatok segítsék elő a regionális fejlesztések komplex megalapozását, a tudományos és fejlesztő szervezetek által kezdeményezett vizsgálatok, szakmai-tudományos rendezvények erősítsék a partneri kapcsolatokat;

– Nyújtsanak támogatást az Európában elsők között meghonosodott egyetemi és főiskolai regionális képzési programokhoz, intézményes formában működjenek közre a szakképzés fejlesztésében.

III. Hazai kapcsolatok és pályázatok

    Az MTA Regionális Kutatások Központja kutatóintézetekkel, egyetemekkel, kormányzati és regionális szervekkel fenntartott hosszú távú kapcsolatai a regionális tudomány fejlesztését és a regionális politika paradigmaváltásának tudományos megalapozását szolgálják.
    A stratégiai szövetségesek új partnerekkel, hazai tudományos intézményekkel bővültek, az intézet kutatói bekapcsolódtak a Debreceni Egyetem agrártudományi doktori iskolájának munkájába, graduális és posztgraduális képzési programjaiba, a Kaposvári Egyetemen területfejlesztési főkollégiumot indítottak. Az egyetemi kapcsolatok eredményességét jelzi, hogy a regionális tudomány meghonosításában való közreműködése elismeréséül Enyedi György akadémikusnak a Pécsi Tudományegyetem, Horváth Gyula főigazgatónak pedig a Kaposvári Egyetem Honoris Causa Doctor címet adományozott. A Pécsi Tudományegyetemre két kutató egyetemi tanári kinevezést kapott.
    A Dialóg Campus Kiadó sikeres könyvkiadási pályázatainak is köszönhetően a Területi és Települési Kutatások (Studia Regionum) sorozatban három nagymonográfia jelent meg. A monográfiasorozat iránti érdeklődést mutatja, hogy négy korábbi kötetet újra kellett nyomni. A sorozatban megjelent munkájáért Pálné Kovács Ilona Akadémiai Díjat kapott.
    A regionális tudomány eredményei népszerűsítését szolgálja az intézet szervezésében megalakult Magyar Regionális Tudományi Társaság. A társaság célja, hogy a regionális tudomány hazai művelőinek szakmai fórumot biztosítson, bekapcsolódjon a regionális tudomány nemzetközi szervezeteibe, hidat létesítsen a tudomány hazai és nemzetközi fórumai között, kapcsolatot építsen ki a regionális tudomány kutatóhelyei, felsőoktatási intézményei, valamint a regionális politika alakítói, gyakorlati megvalósítói között, támogassa a hazai regionális kutatásokat, valamint azok eredményeinek terjesztését, felhasználását, terjessze a regionalizmus és a decentralizáció európai eszmeiségét. A társaságnak 270 tagja van. A társaság első elnökének a Regionális Kutatások Központjának főigazgatóját választották.
    Az Országos Területfejlesztési Tanács megtárgyalta az intézet kutatási eredményeinek hozzájárulását a magyar regionális politika cél-, eszköz- és intézményrendszerének kialakításához. A tanács határozatában megállapította, hogy az intézet jelentős mértékben járult hozzá a magyar regionális politika európai elismertségéhez. A regionális tudomány szervezeti kereteinek megteremtésével a területi fejlődés és fejlesztés témakörében jelentős alap- és alkalmazott kutatási bázis jött létre, amely az európai és a hazai folyamatok elemzésével folyamatosan eredményekkel és információkkal látta el a magyar területfejlesztés döntési centrumait. Új kutatási programok kezdeményezésével orientálta a regionális politikai cselekvést, később időszerűvé vált kérdések kutatásával megalapozta a kormányzati területpolitikai döntéseket, az Európai Unióhoz való csatlakozás regionális stratégiáját. Az OTT-beszámolót az intézet magyar és angol nyelven megjelentette.
    A Miniszterelnöki Hivatal Stratégiai Elemző Központjának kiadásában megjelent Stratégiai füzetek 12. kötete az európai és a magyar regionális fejlődés eredményeit adta közre. A tanulmányok meghatározó hányadát az intézet kutatói készítették.
    2002-ben hat új OTKA-pályázatot nyertek el az intézet kutatói, illetve negyedik alkalommal kapott az intézet könyvtára a GEOBASE adatbázis vásárlásához jelentős támogatást. A tíz egyetem, főiskola és kutatóintézet alkotta konzorciumot az RKK irányítja. A beszámolási évben elkészült a pécsi könyvtár online-katalógusa, amely az elmúlt öt esztendő teljes állománygyarapodását tartalmazza. A katalógus az intézet honlapjáról elérhető.

IV. Nemzetközi kapcsolatok és pályázatok

    A beszámolási év kiemelkedő nemzetközi tudományos rendezvénye a 3. Nemzetközi Kritikai Geográfiai Konferencia békéscsabai megrendezése volt. A konferencia 150 külföldi résztvevője, követve az International Group of Critical Geographers küldetését, egyrészt hozzájárult az intézményesült geográfia határai megnyitásához, másrészt olyan kutatásokra és gyakorlati cselekvésre koncentrált, amelyek az egalitáriánus társadalmi változások és az igazságosság szolgálatában állnak szerte a világon, másrészt e feladat mögé felsorakozó kritikai geográfusok nemzetközi közösségét építette tovább. A résztvevők azt vitatták meg, hogy mit jelent kritikai geográfiát művelni a legkülönbözőbb nemzeti, kulturális, politikai, akadémiai kontextusokban mit jelent a hatalom és a tőke globális áramlása, a globalizáció és a neoliberalizmus, mi a társadalomelmélet szerepe a természet-társadalom viszonyban és a környezeti konfliktusokban, a politikai ökológiában.
    Az intézet az Európai Unió 5. KTF keretprogramjának három projektjében vett részt. Az EXLINEA (Lines of exclusion as arenas of co-operation: reconfiguring the external boundaries of Europe – policies, practices, perceptions) c. projekt az európai határ menti térségek együttműködésének tapasztalatait kutatja. A RISST (Regional innovation strategy for South Transdanubia) c. program a regionális innovációs stratégia kidolgozásának elmélet és módszertani kérdéseit vizsgálja. Az ADAPT (EU enlargement and multi-level governance in European regional and environment policies: patterns of learning, adaptation and europeanization among cohesion countries (Greece, Ireland, Portugal) and lessons for new members [Hungary, Poland]) a többszintű kormányzás európai tapasztalatai kelet-európai alkalmazásának lehetőségeit elemzi. E projektekben tizenöt külföldi kutatóműhellyel fejlődött a tudományos együttműködés.
    “Competitiveness of the regions in Europe” címmel az intézet szándéknyilatkozatot nyújtott be az EU 6. KTF keretprogramjához.
    Az intézet új középtávra szóló együttműködési megállapodást kötött a Szerb Tudományos Akadémia Földrajzi Kutatóintézetével a két ország regionális fejlődésének összehasonlító vizsgálatára. Intenzív kutatási együttműködés zajlott a Bolgár TA Földrajztudományi Intézetével – közös publikáció formájában. Új kutatási program indult a Román Akadémia Földrajztudományi Intézetével. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel. Közös kutatási és oktatási program kezdődött a Székelyföldön. A 13. magyar–lengyel területfejlesztési kollokvium a két ország regionális kutatási eredményeit tekintette át, és középtávú együttműködési stratégiát vitatott meg.
    Az intézet bekapcsolódott a Debrecen–Nagyvárad központú Hajdú-Bihar–Bihor Eurorégió, illetve a Bihar–Bihor magyar–román kistérségi szintű, ugyancsak euroregionális jellegű szervezet létrehozását megalapozó szakmai munkálatokba.
    Az EU ECOS-OVERTURE programjához kapcsolódó projekt (Balancing Economic Development and Environmental Planning for Tourism in Rural Europe) célja a gazdasági növekedés, az életminőség javulása és a környezeti értékek megóvása közötti egyensúlyteremtés módszereinek kidolgozása volt. A magyar mintaterület a Szigetköz volt. Egységes nemzetközi módszertan alapján a fenntartható turizmusfejlesztés három (zéró, reális és optimális) szcenáriója készült el a térségre.
    Az Európai Unió Phare CBC programján elnyert támogatásból megkezdődött Győrben a magyar–osztrák–szlovák határ menti együttműködéseket tanulmányozó információs és dokumentációs kutatóegység infrastruktúrájának kialakítása.
    Az intézet nemzetközi konzorcium tagjaként közreműködött egyéb európai uniós pályázatokban. A négy pályázatból kettő eredményesen szerepelt. Az egyik – brit, német, dán, görög, lengyel – partnerekkel a kelet-európai csatlakozó országok regionális politikai rendszereinek EU-kompatibilitását vizsgálja. A holland–magyar konzorciumban szervezett elemzés pedig a magyar területfejlesztés felkészültségét elemzi.
    A Discussion Papers sorozatban megjelent öt kötet széles körű nemzetközi publicitást kapott, ennek is köszönhetően nyolc új intézménnyel bővültek a könyvtár nemzetközi cserekapcsolatai.

V. Az év folyamán megjelent jelentősebb publikációk

Baranyi Béla: Euroregionális szervezetek és új interregionális szerveződések Magyarország keleti államhatárai mentén. – Magyar Tudomány, 47. 2002. 11. 1505–1518. p.

Barta Györgyi: A magyar ipar területi folyamatai 1945–2000. Budapest–Pécs: Dialóg Campus Kiadó, 2002. 272 p. (Studia Regionum)(Dialóg Campus Szakkönyvek).

Barta Györgyi: Strong regional competition – weak co-operation. Attempts at “bottom up” co-operation and contradictions in governmental efforts in Hungary. – European Spatial Research and Policy, 9. 2002. 1. 5–20. p.

Beluszky Pál: Vég kiárusítás II. Társadalomföldrajzi tanulmányok. Pécs: MTA Regionális Kutatások Központja, 2002. 231 p.

Beluszky Pál: Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez. In: Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás. Szerk.: Holló Sz., Sipos A. Budapest: Budapest Történeti Múzeum, Budapest Főváros Levéltára, 2002. 121–152. p. (Tanulmányok Budapest múltjából, 30.).

Csatári Bálint–Timár Judit (szerk.): Területfejlesztés, rendszerváltás és az Alföld. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ, 2002. 235 p. (Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián. IV. A területfejlesztési program tudományos megalapozása).

Csefkó Ferenc (szerk.): EU-integráció – önkormányzatok III. Budapest: Magyar Közigazgatási Intézet, 2002. 290 p.

Csizmadia Zoltán–Grosz András: Szervezet-központú hálózatok: az ipari parkok térségi-intézményi kapcsolatrendszerének és együttműködési aktivitásának szerkezeti jellemzői. – Tér és Társadalom, 16. 2002. 2. 53–80. p.

Enyedi György: A városok kulturális gazdasága. – Földrajzi Értesítő, 51. 2002. 1-2. 19-29. p.

Enyedi György: La géographie humaine et la science régionale en Hongrie. – Géographie, Economie, Société, 4. 2002. 3. 347–353. p.

Enyedi György–Horváth Gyula (szerk.): Táj, település, régió. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ, Kossuth Kiadó, 2002. 511 p. (Magyar tudománytár, 2.).

Erdősi Ferenc: Gondolatok a közlekedés szerepéről a régiók/városok versenyképességének alakulásában. – Tér és Társadalom, 16. 2002. 1. 135–159. p.

Erdősi Ferenc: Az összeurópai közlekedési hálózatok nagy infrastruktúra-programjainak finanszírozási kérdései. – Közgazdasági Szemle, 49. 2002. 5. 414–423. p.

Erdősi Ferenc: Gazdaságfejlesztő és/vagy környezetkímélő közlekedés? (Az Európai Unió közlekedéspolitikájának kihívásai). – Társadalom és Gazdaság Közép- és Kelet-Európában, 24. 2002. 1. 33–52. p.

G. Fekete Éva–Lados Mihály–Pfeil Edit–Szoboszlai Zsolt: Size of local governments, local democracy and local service delivery in Hungary. In: Consolidation or Fragmentation. The Size of Local Governments in Central and Eastern Europe. Ed.: Swianiewicz, P. Budapest: Local Government and Public Service Reform Initiative, Open Society Institute, 2002. 31–100. p.

Hajdú Zoltán

Hajdú Zoltán: Political geographical research of the Balkans in Hungary. – Geographica Slovenica, 34. 2001. 1. 115–129. p.

Hardi Tamás: A szlovén-magyar határon átnyúló kapcsolatok lehetőségei a szlovén regionalizmus tükrében. – Tér és Társadalom, 16. 2002. 4. 63–86. p.

Horváth Gyula: Regional policy and development in East-Central Europe. In: Cities and Regions in an Enlarging European Union. Ed.: R. Domanski. Warszawa: Polish Academy of Sciences Committee for Space Economy and Regional Planning, 2002. 107–127. p.

Illés Iván: Közép- és Délkelet-Európa az ezredfordulón. Átalakulás, integráció, régiók. Budapest-Pécs: Dialóg Campus Kiadó, 2002. 362 p. (Dialóg Campus Szakkönyvek)(Studia Regionum)(Területi és Települési Kutatások, 19.).

Illés Iván: Borders and cross-borders co-operation in the countries of Central and South-Eastern Europe. – Südosteuropa, 51. 2002. 4-6. 289–302. p.

Illés Iván: A területfejlesztés pénzügyi eszközei az Európai Unióban és Magyarországon. – Közgazdasági Szemle, 49. 2002. 7–8. 677–698. p.

Keresztély Krisztina: The Role of the State in the Urban Development of Budapest. Pécs: Centre for Regional Studies, 2002. 47 p. (Discussion Papers, 39.).

Kovács Teréz: The Hungarian SAPARD Programme. Background and Structure. – European Spatial Research and Policy, 9. 2002. 1. 53–76. p.

Kovács Teréz: Közép-Kelet-Európa mezőgazdasága és vidékfejlesztése az EU-csatlakozás tükrében. – Európai Tükör, 7. 2002. 1–2. 52–65. p.

Nagy Erika: Az üzleti szolgáltatások megjelenése és térszerkezeti sajátosságai az átalakuló magyar gazdaságban. – Területi Statisztika, 42. 2002. 2. 147–167.

Nagy Gábor: Nagyvállalati típusok – működési stratégiák. – Tér és Társadalom, 16. 2002. 2. 41–52. p.

Nagy Imre

Pálné Kovács Ilona: The chances for regionalism in Hungary. In: Federalism and Decentralization. Perspectives for the Transformation Process in Eastern and Central Europe. Eds.: J. Rose, J.Ch. Traut. Hamburg: LIT, 2001. 217–234. p. (George C. Marshall European Center for Security Studies, 2.).

Pálné Kovács Ilona: Regionális fejlesztési politika, uniós csatlakozás és a magyar közigazgatás. – Európai Közigazgatási Szemle, 2002. 1–2. 49–66. p.

Pfeil Edit: Látlelet a megye alatti közigazgatási térről. – Magyar Közigazgatás, 52. 2002. 10. 619–630. p.

Rechnitzer János: A városhálózat az átmenetben, a kilencvenes évek változási irányai. – Tér és Társadalom, 16. 2002. 3. 165–183. p.

Rechnitzer János: Az országhatáron átnyúló regionális együttműködések sajátosságai. – Európai Közigazgatási Szemle, 2002. 1–2. 33–48. p.

Szirmai Viktória–A. Gergely András–Baráth GabriellaMolnár BalázsSzépvölgyi Ákos: Verseny és/vagy együttműködés. Város és környéke kapcsolatai. Budapest–Székesfehérvár: MTA Szociológiai Kutatóintézet, MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli Kutatócsoport, 2002. 233 p.

Szörényiné Kukorelli Irén

Timár Judit: Restructuring labour markets on the frontier of the European Union: Gendered uneven development in Hungary: In: Work, Employment and Transition: Restructuring Livelihoods in Post-Communism. Eds.: Rainnie, A., Smith, A., Swain, A. London: Routledge, 2002. 134–154. p.

Váradi Monika Mária

–Doris Wastl-Walter–Friedrich Veider: Bordering silence: border narratives from the Austro-Hungarian border. In: Living (with) Borders. Identity Discourses on East-West Borders in Europe. Ed.: U.H. Meinhof. Aldershot: Ashgate, 2002. 75–94. p.–Janet H. Momsen: Gender and rural entrepreneurship in post-communist East and West Hungary. – Eastern European Countryside, 2002. 8. 109–118. p.–Dingsdale, A.–Perczel Gy.–Turnock, D.: Hungary. In: Environmental Problems of East Central Europe. Eds.: F.W. Carter, D. Turnock. London: Routledge, 2002. 157–182. p.–Dövényi Zoltán (összeáll.): A magyarországi Duna-völgy területfejlesztési kérdései I-II. Szerk.: Glatz F. Budapest: MTA, 2002. (Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián. IV. A területfejlesztési program tudományos alapozása).