KÖZGAZDASÁG- ÉS REGIONÁLIS TUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT

REGIONÁLIS KUTATÁSOK INTÉZETE

English | Oldaltérkép | Bejelentkezés

AKTUALITÁSOK

ÚSZT PÁLYÁZATOK

Előadás Enyedi Györgyről – Párizs, 2012. november 21.

 

Tisztelettel meghívjuk Önt 2012. november 21. 14 órára a Paris 8 Egyetem D006-os termében tartandó különleges előadásra, amelyet a közelmúltban elhunyt Enyedi György akadémikus életművének szentelünk, aki mind a magyar, mind a francia tudományos életre nagy hatással és befolyással bírt.

Prof. Dr. Szirmai Viktória (kutatásvezető, tudományos tanácsadó, osztályvezető Magyar Tudományos Akadémia, Társadalomtudományi Kutatóközpont, Szociológiai Intézet), aki a Professzor Úr tanítványa volt, Enyedi utolsó művéről fog egy előadást tartani. A könyv a nemzetközi versenyben részvevő nagyvárosok, a városirányítás helyzetét mutatja be. A szemináriumon meghallgathatják Nicole Mathieu a CNRS, valamint Marie Claude Maurel az EHESS kutatásvezetőinek előadásait is, akik a kelet-európával, azon belül Magyarországgal foglalkozó saját tudományos műveikben, illetve az egyéb kutatások terén is nagy érdeklődéssel figyelték Enyedi György munkásságát.

A találkozón célja nem legendairodalom létrehozása, sokkal inkább megtudni, megérteni és megvitatni egy hatalmas és szerteágazó, változatos kutatói munkát, az azzal kapcsolatos különböző tudományos nézeteket.

18 óra kezdettel egy barátias atmoszférájú vacsorára gyűlünk össze egy másik teremben.

A szervezők:

Françoise Plet – UMR 7533 LADYSS (további információ a fplet@free.fr címen)

Cím: Université Paris 8, Párizs, Saint-Denis, D006-os terem 


Marie-Claude Maurel összefoglalója a megemlékezésről (francia, pdf)