Magyar Tudományos Akadémia
 

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

KÖZGAZDASÁG- ÉS REGIONÁLIS TUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT

REGIONÁLIS KUTATÁSOK INTÉZETE

English | Oldaltérkép | Bejelentkezés

AKTUALITÁSOK

ÚSZT PÁLYÁZATOK

Megjelent Kovács Teréz könyve

  

 
Kovács Teréz
 
A paraszti gazdálkodás
és társadalom átalakulása
 
L’Harmattan Kiadó
 
Budapest
2010
 
256 old.

 

A szerző a paraszti gazdálkodás és társadalom kialakulását és átalakulását kíséri végig négy történelmi – a hűbéri, a kapitalista, a szocialista és az újkapitalista – korszakon keresztül, és kitér a hazai viszonyok régiónkénti különbségeinek elemzésére, valamint a magyar viszonyok európai térben való elhelyezésére. A könyv paraszt fogalma alatt a családi munkaszervezetben és a társadalmi kapcsolatokban élő, önálló mezőgazdálkodást folytató, sokoldalú gazdálkodási kultúrával és átfogó gondolkodási horizonttal rendelkező személyt ért. Magyarországon a parasztok alkották a XX. század közepéig a lakosság felét, 1960-ban pedig még mindig az egyharmadát. Kovács Teréz szerint a teljes kollektivizálás hatalmas csapást mért a parasztságra. Ennek ellenére a szocializmusban még ezután is létezett egy utóparasztnak nevezett társadalmi réteg, amely az 1970–1980-as években felölelte a falusi társadalom többségét. Bár e társadalmi csoport nem volt paraszt a szó hagyományos értelmében, mégis megőrzött abból sok vonást. A rendszerváltás és a mezőgazdaság privatizációja után ismét gyökeres átalakulás zajlott le a mezőgazdaságban, ezért e könyv arra keresi a választ, hogy mi lett ebben a folyamatban azokkal a szokásokkal és habitusokkal, amelyek a parasztságból áthagyományozódtak.

Kapcsolódó fileok